Ajakbalzsam vagy én? - OS

Sziasztok, újból itt vagyok, ezúttal is egy oneshottal, melyet ez alkalommal egy nagyon aranyos barátnőmnek írtam, aki nagyon szereti az iKON-t, ő általa én is megszerettem őket, s mivel igen kevesen írnak velük, de én társulni akartam azokhoz a kevesekhez, így itt is volna velük egy kis iromány.
Páros : Song Yunhyeong x Kim Donghyuk (YunDong).

Műfaj : Yaoi/Shounen-ai.
Jó olvasást, véleményeket most is várok!

 ******

Név : Kim Donghyuk.
Született : 1997. január 3.
Vércsoport : 0.
Pozíció : Vocal, maknae. Korábban a Def Dance Skool tagja volt.
2012. márciusában megnyerte a JYP Trainee Search Contest-jét, de novemberben mégis a YG-val írt alá szerződést.  

Körülbelül így néz ki egy igazán tehetséges ember adatlapja, aki már-már tökéletesnek hat. Ugyanakkor, itt volna még egy kis probléma, még pedig az, hogy ő mégse hiszi el ezt magáról.

***

Donghyuk intelligens tanulónak számított abban az iskolában, ahol ő anno, régen tanult, csapattársai még most sem értik, hogy akkor miért pont az énekesi pálya felé húzta a szíve, mikor annyi más lehetősége volt.

 Néha, mikor már annyira kétségbeesetten próbálkozott, gyakran megkérdezte magától azt, amit a többiek, igaz, kissé máshogy, többet hozzáadva, amit mindig is hozzáképzelt, mikor tőle kérdezték ugyanezt.
„Mégis miért csinálom ezt, ha nem számít, mennyit gyakorolok, ugyanolyan béna maradok? Többet kell gyakorolnom, hogy egyáltalán elfogadható legyek” – gondolta ezt állandóan.

 Akárki, akármit mondott neki, az egyik fülén bement, a másikon ki. Nem számított, mennyit képes dolgozni a célja elérésének érdekében, az erőfeszítés, amit belefektetett, úgy érezte, nem elég. Többet akart. Még többet.

***

Napjainkban, már a debütáláson is túl van, s ugyan még mindig nincs annyira megelégedve magával, de már nincs olyan nagy kényszere arra, hogy ájulásig táncoljon, s addig gyakorolja a magas hangokat, amíg el nem megy a hangja. 

Ezen a korszakán már túl volt. Igaz, nem egyedül, mert segítség kellett neki, de az bőven akadt, hisz csapattársai szerették már annyira hosszú éveken át tartó ismeretségüknek hála. Egy ember kivételesen sokat segített neki.

S ez az egyén nem más volt, mint Song Yunhyeong.

Yunhyeong állandóan ott volt neki, még akkor is, mikor más nem. Mikor mélyponton volt, számtalanszor hangoztatta neki, hogy ne adja fel, harcoljon tovább. A másik kedvéért akár órákig is képes volt róla ódákat zengeni, hogy milyen nagyszerű s tökéletes is valójában, úgyis, ha nem hajszolja agyon magát, s ezzel egyfajta kedélyjavító volt a címzett számára, s persze a feladó egyáltalán nem kényszerből mondta azt, amit, hisz az akkori csillogás a szemében, nem arról árulkodott, hogy zavarná ezen tette, épp ellenkezőleg.

 S láss csodát, Donghyuk itt volt, éppen s egészségesen.  

***

Donghyuk az utóbbi időben többet volt egyedül, ha Yunhyeongot nézzük társaságnak, hisz a fiú hivatalosan is a Nivea egyik modellje lett. Persze, meg tudta ezt is érteni, sőt, azt is megértette, hogy miért pont őt választották, hisz nagyon energikus és barátságos személyiség. Továbbá, a másik élt-halt az ajakbalzsamokért, ugyanis köztudott volt, hogy az ajkaira nagyon is büszke volt, s ezért mindig ápolta is őket, így pláne tudott volna gondoskodni azokról, hisz nyilván kap ajándékba belőlük, ha már egyszer az arcát adja el, hogy megvegyék azokat. Apropó ajándék, ha ajándékozásról volt szó, akkor is azt adott neki mindenki, mert tudták, neki arra volt szüksége. 

Egyszóval, Donghyuk megértette, de mégis rossz érzés fogta el, ha arra gondolt, hogy egy nyomorult ajakbalzsam tehet arról, hogy Yunhyeong nem ér rá vele foglalkozni. Ideges is volt emiatt jócskán, mert nagyon szeretett a fiú társaságában és biztos volt benne, hogy a fiú is az övében, de ez mostanában összeomolni látszott, hisz alig látták egymást, mert nem volt elég, hogy a debütálás után mennyi fotózás, koncert, s egyéb más várt rájuk egymás hegyén-hátán, az ő Yoyojának még ez is kellett. 

Az Isten áldja meg, lassan be kellett vallania, egy rohadt ajakbalzsamra volt féltékeny, s azért, mert elvette tőle az ő drága barátját. 

***

Épp szabadnapjuk volt, de Yunhyeong már megint nem vele volt, mert be kellett mennie modellkedni, ugyanis behívatták, körülbelül egy órája, s DongDong kint ült a srácokkal közös dormjuk nappalijában, a tévé előtt, amely csak háttérzajnak volt bekapcsolva, hisz neki más dolga volt akkor éppen. Magában fortyogott.

Dühös volt, amiért még az oly ritka szabadnapjukon se lehet vele, s egyben biztos volt abban is, hogyha a nap végén végre hazaér az ifjú modell, akkor végre ki fogja adni magából az elfojtott mérgét, mert már úgy érezte nagyon elege van. 

-         Hazaértem! – hallatszott egy ajtócsukódás, s egy számára oly kedves hang az előszoba irányából.  – Valaki? – kérdezett még egyszer, mikor végre Donghyuk méltóztatott kifáradni hozzá, s mire az levette a cipőjét, ő már ott volt előtte, karba tett kezekkel, s összehúzott szemekkel, ráncolva a szemöldökeit is. –  Baj van? Van baj? – kérdezni csak ezt tudta, hisz nem értette a másikat, mielőtt elment volna, nem volt semmi gondja, épp ezért engedte meg magának a kissé humoros hangnemet, amit, ha jobban belegondolt, s ránézett a síkideg csapattársára, lehet, nem kellett volna.

-         Hogy van-e? Persze, hogy van. Mégpedig te. – végül elkezdte kiönteni azt, mi szívét nyomta már nem is tudja mióta, s az egész csak jött magától, mintha dézsából öntenék. 

Talán már volt harminc perce is, hogy oszthatta az észt, mikor úgy érezte, mára elég lesz, s eszébe jutott egy egészen apró dolog, melyről az egyoldalú vita kezdetén megfeledkezett.

-         Egyébként, te hogy-hogy itt? Ilyen hamar? Azt hittem, hogy késő este érsz csak haza… - ránézett órájára - alig két órája, ha elmentél - motyogta meglepődve, mire az eddig teljes sokkban levő srác elmosolyodott.

-         Igen, miután megtudták, hogy ma elméletben szabadnapunk van, elnézést kértek, hogy rabolták az időmet, s hogy nyugodtan menjek akkor haza. Én meg kapva kaptam az alkalmon, s vissza is jöttem. – el is magyarázta az okot, majd önelégült mosolyra húzta azokat a szép ajkakat, amelyekre oly büszke volt, s folytatta – Mi az? Talán ennyire hiányoztam az utóbbi időben?  Igazán mondhattad volna, lemaradtam volna egy félórás hisztidről, és hamarabb meg tudtalak volna vigasztalni, mert úgy vettem észre, hiányod van. – perverz mosolyt varázsolt arcára, s mikor eszébe ötlött egy remek terv közelebb hajolt az akkorra már pipacsvörös fiúhoz, aki nagyon is félreértette mondandóját, s állánál fogva feljebb emelte annak buksiját, s sajátját kissé hozzádörzsölte a másik orcájához, ezután közelebb hajolt hozzá, a fiúval szembe – Nem hittem volna, hogy ennyire szeretsz, DongDong! Még egy kis időt se bírsz ki nélkülem, de aranyos vagy – egyre közelebb hajolt, ajkaik már szinte súrolták egymást, érezte saját ajkain Donghyuk meleg leheletét, amiért a szokásostól gyorsabban szívta magába az éltető levegőt – Mi a baj? Rosszul vagy? – megint ott játszott ajkain az az önelégült mosoly – Szeretnél valamit? Csak mondanod kell – s továbbra is ott volt, ugyanolyan közelségben, mintha nem tudná, hogy a másik miatta van „rosszul”, majd végül megkönyörülve rajta, megszüntette azt a kevés kis távolságot is, ami közte és a másik között volt. 

Amaz csak csüngött rajta, viszonozva a csókot, melyért már hosszú ideje áhítozott, csak még ő maga sem tudott róla. Úgy karolta át a másik nyakát, olyan erővel, mintha bármelyik pillanatban elvihetnék tőle a másikat egy fotózásra, amin azt a nyomorék ajakbalzsamot kell reklámoznia, de ő ezt nem hagyja, mert nem. Yoyo az övé, csakis az övé. 

Hosszú percek múltán abbahagyták a csókot levegőhiány miatt, s Donghyuk ezt a pillanatot választotta arra, hogy kérdezzen valamit, így hát szólásra nyitotta az ajkait: 

- Song Yunhyeong, válaszolj nekem rendesen. Az ajakbalzsam vagy én? – kérdezte olyan komoly arccal, hogy a kérdezett fél nem bírta tovább, elröhögte magát.